( A címet Széchenyi Zsigmondtól kölcsönöztem. Tán nem haragszik meg érte........... )

Körülbelül két éves lehettem, amikor felmerültek bennem az első kérdések.

Miért? 

Azóta mindent tudni szeretnék.

     Eleinte elég volt csak kérdezni, s megkaptam a kielégítő választ. Arra már nem emlékszem, mikor kezdtem kételkedni a válaszok helyességében,de valószínű ez különböző témákban más és más időszakra esett.

      Ahogy növekedett a tudásgömböm, úgy szaporodtak benne a lyukak és rajta a kinövések. Már nem gurult olyan simán. Viszont a kérdések nem fogytak el, s a lyukak idővel betömődtek, a kinövések egy része szépen belesimult a formába, más része a használat közben lekopott. A belsejében pedig folyamatosan alakult át a szerkezete.

      Az én labdám ragacsos. Hol itt tapad rá valami, hol ott. Csak úgy magától. Néha megszűnik tőle néhány lyuk, máskor feleslegesnek vélt információ ragad hozzá. Attól függ merre járok, mit tapasztalok, hallok, olvasok, látok, szagolok.....

Olykor ijedten veszem észre kívül vagy belül az újonnan született rést. De semmi baj, akkor " arra járok......".

      S a labdám folyamatosan növekszik. Egyre tömörebb, nagyobb lesz. Az évek folyamán a felülete egyre rücskösebb, de egyik kérdés generálja a másikat, s az évek óta beállt dinamikus egyensúly mellett, a sok-sok kérdésre kapott válasz segít megtartani a gömbölyű formát.

Már évek óta tudom, hogy az én labdám csodalabda. Belemarkolhatok, bárkinek adhatok belőle, nem lesz kisebb. Sőt! Ugyanannyival nő!

Szeretek más ember ugyanilyen labdájával összeütközőst játszani. Az mindkettőnkének jót tesz.

A kérdések pedig, ( matematikusok most ne figyeljenek ide! ) a labda növekedésével egyenes arányban szaporodnak.

Itt a labdám!

Végy belőle, tegyél hozzá, hallgasd, szagold, tapasztald. Ne félj, nem teszel kárt benne!

Csak az egyetemes emberi tudást növeled.

Most odagurítom Neked......Elkapod?